fbpx
SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK, 2010. I. FÉLÉV

SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK, 2010. I. FÉLÉV

2010 első félévében az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal nőtt, miközben a szállított áruk tömege 7%-kal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva. A helyköziszemélyszállításban az utasforgalom és az utaskilométerben mért teljesítmény...
INDUL A JET2.COM

INDUL A JET2.COM

A jövő tavasztól új légitársaság debütál Ferihegyen, az egyik kisebb brit fapados cég, a Jet2.com indít járatokat Skóciába. A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a Budapest Airporttal való szoros együttműködésének eredményeként az Egyesült Királyság egyik fapados...
A KSH JELENTI, 2010/6

A KSH JELENTI, 2010/6

A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint a bruttó hazai termék a II. negyedévben 1%-kal, az első félév átlagában 0,5%-kal bővült. A növekedés hajtóerejét jelentő ipari termelés 9%-kal nőtt, a külkereskedelemben a termékkivitel értéke 20%-kal, a behozatalé...
KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM

KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM

2010. júniusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 1767 milliárd forintot (6284 millió eurót), a behozatalé 1607 milliárd forintot (5717 millió eurót) tett ki. Euróban számolva a kivitel 23, a behozatal 20%-kal nőtt 2009 júniusához viszonyítva. A...
HŐSÉGRIADÓ: TANÁCSOK AZ AUTÓPÁLYÁN KÖZLEKEDŐKNEK

HŐSÉGRIADÓ: TANÁCSOK AZ AUTÓPÁLYÁN KÖZLEKEDŐKNEK

A tartós meleg miatt az országos tiszti főorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el ma kiadott közleményében. Az embert és járművet egyaránt megterhelő, rendkívül magas nappali hőmérsékletre való tekintettel az Állami Autópálya Kezelő Zrt. megfontolandó tanácsokkal...
ÁFÁVAL LEHETNE KÖNNYÍTENI A CÉGEK HELYZETÉN

ÁFÁVAL LEHETNE KÖNNYÍTENI A CÉGEK HELYZETÉN

Magyarországnak sem kerülne sokba, ha lehetővé tenné a halasztott áfafizetést. A könnyítés 16 tagállamban alkalmazható, így a cégek komoly likviditási tehertől szabadulhatnak meg. Az unió 16 tagállamában van lehetőség arra, hogy egy cég adott esetben halasztva fizesse...
VALÓSÁG A PARKOLÁSBAN

VALÓSÁG A PARKOLÁSBAN

A városi közlekedésben résztvevők szinte egyöntetűen örömmel üdvözölték a parkolásban bekövetkezett kedvező törvényi változásokat. Azonban a július 1.-étől életbe lépő új megállási szabályozás koránt sem hozza meg a várt eredményeket az autósok számára. Az új...
AZ ÜZLETI VILÁG JÖVŐJE A KÖZÖSSÉGI OLDALAKBAN REJLIK

AZ ÜZLETI VILÁG JÖVŐJE A KÖZÖSSÉGI OLDALAKBAN REJLIK

A Facebookhoz és a Twitterhez hasonló közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet kapnak az üzleti életben, véli a Nielsen piackutató intézet. A vállalat arra ösztönözné a cégeket, hogy minél hamarabb használják ki ezen felületek adta lehetőségeket. A Nielsen szerint...
TOVÁBB TART A RENDKÍVÜL ENYHE SZŰKÜLÉS

TOVÁBB TART A RENDKÍVÜL ENYHE SZŰKÜLÉS

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 49,5. Megállt a feldolgozóipar év elejénkezdődött bővülése, és májushoz képest enyhén tovább szűkült a feldolgozóipar, a szezonálisan kiigazított index már negyedik hónapja csökken zsinórban....